Idézetek az elmúlt szerelemről

Mellettem van a nő, akit szeretek, de ezt nem mindig tudom értékelni, és ilyenkor azt kérdezem magamban: “mi lehet velem a baj?”

A Zahir

Roskadjunk le a Sors előtt két gyáva, koldus csókmívelők. Mindegy, kik küldték, kik adták, nem ért a csókunk egy fabatkát. Több voltunk, jaj, tán kevesebb, mint a hajrás, kis szerelmesek. Túl vánkoson, leplen, ingen sírva láttuk meg: ez se Minden. Be búsak vagyunk, be nagyok, csókokban élő csóktalanok, a Végtelent hogy szeretjük: Sírunk, csókolunk, s újra kezdjük.

Csókokban élő csóktalanok

Én az álmod szeretném visszahozni, Te tán szívembe vágyat oltanál – Küzdünk egymásért hasztalan, hiába: Köztünk a múltnak tiltó romja áll!… A szívedből egy-egy sóhaj átnyilallik a szívembe…

Félhomályban

Ha szerelmes vagy valakibe, olyasmit látsz benne, amit mások nem látnak. És te sem fogod majd, attól a másodperctől kezdve, amikor megszűnik a szerelmed. Visszaszürkül, visszacsúnyul, jelentéktelenné válik. A szív szemével nézni azt jelenti, hogy fölfelé látunk; magasabbra és eszményítve.

Szeretetkönyv

Nincs árulkodóbb jele egy tönkrement kapcsolatnak, mint a tisztelet hiánya.

Legtöbbször nem emlékezünk annak arcára, akit szerettünk. Csak részletek maradnak meg emlékbe: mosolya, hangja, szemvillanása.

Bölcsességek januártól decemberig

Amíg nem mondod valakire, hogy Ő AZ! – addig nem is szereted igazán. És ha felmerül benned a gyanú: “Lehet, hogy mégsem Ő AZ? ” – azt jelenti, hogy már nem szereted.

Szeretetről, szerelemről, szeretkezésről

Amint azon kezdünk el gondolkodni, hogy szeretünk-e valakit, akár örökre le is mondhatunk róla.

De nem fájt. Vagy fogalmazzunk úgy, nem fájt eléggé. Inkább csak kiszikkasztotta a vigasztalást. Komor és kietlen volt, hiányzott belőle az, amiért élni érdemes: a tüzek, a cirógatások, a csókok, a viták, a szerelem, a vágy és a vér forró lángja.

Mondd gondolsz-e még arra, hogy egyszer szerettél, hogy régen szerettél? Hogy min is vesztünk össze, ki emlékszik már, ami elmúlt tudjuk, visszasírni kár, de régi álmunk néha, mégis visszajár, egy percre visszajár. Elszorul a torkom, ha szembejössz velem, elárul az arcod, bár nem beszélsz te sem. A boldogságunk mellett, csendben elmegyünk. Mondd miért jó így nekünk?

Mondd, gondolsz-e még arra?

A szerelmet vagy érezzük, vagy nem, és nincs az az erő, ami ki tudná kényszeríteni. Színlelhetjük, hogy szeretünk. Megszokhatjuk a másikat. Egész életünket leélhetjük valakivel kölcsönös megértésben, barátságban, cinkosságban, családot alapíthatunk, szeretkezhetünk minden éjjel, (…) és mégis úgy érezzük, hogy van valami szánalmas üresség az egészben: valami fontos hiányzik.

A portobellói boszorkány

Próbálgatom, tanulgatom, hogy ne szeresselek nagyon. Félelmesek a viharok, s én romló törzsű fa vagyok. S minden nagy érzés új gyökér, mely földbe köt, ha mélyet ér. Magam hullásra készítem, gyökereimet gyengítem: Ha a viharban dőlni kell, fogódzás nélkül dőljek el.

Védekezés

A nyári kalandok többféle okból érnek véget, de mindent összevetve egy dolog közös bennük: hullócsillagok, fenséges, megismételhetetlen pillanatok, az örökkévalóság felvillanása, mely egy perc alatt elillan.

Két szoba közt a csend, de végtelen nagy távolság. S mi otthonunknak hívtuk egykor ezt a két szobát. Esténként úgy vártalak, tudnod kell ez nem panasz, és nem sírok csak bánt a cigaretta füst, attól könnyezem.

Forrás: Boldogság, gyere haza című dal

Szövegíró: Miklós Tibor

Amikor kiűztem magamból a Másikat, végre újra megszólalt a szívem. Azt mondta, hogy a gátat átszakította az áradat, hogy minden irányból süvít a szél, s hogy boldog, amiért újra hallgatok rá.