Hiányérzettel kapcsolatos idézetek

Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (…) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján – abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.

Fáj! Boldog lelkek tánca, 95. rész

Rettenetesen nehéz lesz téged elfelejteni. És még nem is tudom, hogy valaha rászánom-e magam. Már nem csillogtatod a szemem. Már csak monoton nyelem a kávét, a könnyek helyett. Már csak valami égi hatalom tudná megjósolni, hogy jelenleg merre tartasz. Vagy, hogy fájok-e neked.

Gipsz égbolt

A szerelmet vagy érezzük, vagy nem, és nincs az az erő, ami ki tudná kényszeríteni. Színlelhetjük, hogy szeretünk. Megszokhatjuk a másikat. Egész életünket leélhetjük valakivel kölcsönös megértésben, barátságban, cinkosságban, családot alapíthatunk, szeretkezhetünk minden éjjel, (…) és mégis úgy érezzük, hogy van valami szánalmas üresség az egészben: valami fontos hiányzik.

A portobellói boszorkány

Két szoba közt a csend, de végtelen nagy távolság. S mi otthonunknak hívtuk egykor ezt a két szobát. Esténként úgy vártalak, tudnod kell ez nem panasz, és nem sírok csak bánt a cigaretta füst, attól könnyezem.

Forrás: Boldogság, gyere haza című dal

Szövegíró: Miklós Tibor

Már nem csókol! Nincs, nincs sehol Én eljöttem, – Ő – maradott. Hűtlen-e már? Jaj! Mást csókol! Érzem, más ki néki bókol, más visz néki szép virágot. Úgy kinlódom! Nappal, éjjel Csak mindig reá gondolok: Vaj’ kit csókol most ő kéjjel, szembe szállva reményemmel, hisz tőle oly távol vagyok!

Csókolj, csókolj…

Rideg vagyok és reszketeg is néha, egyedül olyan borzongós az éjjel. Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét és csend volna. Nagy csend. De hallanánk titkos éjjeli zenét, a szívünk muzsikálna ajkainkon és beolvadnánk lassan, pirosan, illatos oltáron égve a végtelenségbe.

Várlak

És egyszerre úgy esett, telin, forrón, hirtelen rád gondoltam s arra, hogy messze vagy, és jaj nekem. És megriadt szemeim felpattantak: a hegyek csúcsain már pirosan búsultak a fellegek. És egy furcsa vízió vad erővel elkapott. Úgy éreztem: kezeid tartották ma a napot.

Elejtetted a napot

Arra gondolj, hogy megvan, amire vágysz. Ne a vágyad hiányára gondolj, hanem képzeld el, hogy megvan, amire vágysz. Mert addig, amíg csak a vágyad hiányát érzékeled, amíg szüntelenül ez jár az eszedben, nem leszel boldog.

Nem volt erőm újra átérezni azt a megmagyarázhatatlan rettenetet, amelyet a hiánya és a tudat idézett elő bennem, hogy végérvényesen elveszítettem. Tudtam, hogy egyszer, hónapokkal, évekkel később még visszatér hozzám, s hogy örökre emlékezni fogok az érintésére, a mozdulataira, a szavaira, amelyek nem hozzám tartoztak, és amelyekre valószínűleg nem is voltam méltó.

Azt hitte, ha életben találja, az elég lesz ahhoz, hogy tovább élje az életét – de a gondolat, hogy itt él valahol ezen a bolygón, de nem vele, furcsa mód szinte megbénította.

Halhatatlan szerető

Te sohasem akarsz szeretni… örökös, természetellenes sóvárgás van benned, hogy téged szeressenek. Sohasem vagy pozitív, mindig csak negatív. Csak elnyelsz, magadba szívsz, mintha telítődni akarnál szeretettel, mert valahol legbelül ez hiányzik belőled.

Forrás: Szülők és szeretők

Száz mérföld nem nagy távolság, kivéve annak az embernek, aki a szeretteitől van távol.

Ha elveszítünk valakit, gyászolunk. De csak magunk miatt tesszük, mert hiányzik nekünk.

Mindazok közül, amiket elvesztettem, az eszemet hiányolom a legjobban.

Azt mondják, akkor hiányolsz valamit, amikor elveszíted. Csak azt nem szokták hozzátenni, amikor veszítesz, előfordulhat, hogy valaki, aki számít neked, nyer, amitől majdnem egyenesbe kerülnek a dolgok.