A mámor csöndes éjjelében háborgó
A mámor csöndes éjjelében háborgó lelkem már pihenni kezd és lassan, lassan, csaknem észrevétlen reám borul a virradatlan est. Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent, ami még nemrég lelkemig hatott; Mi lett belőlem? Emberek közt járó, el nem siratott, bús élő halott.
Temetetlenül