Összes idézet










Van egy barátom, végzetesen más, és végzetesen mégis egy velem. Én végigálmodom az álmait, ő végigéli az én életem. Ő helyettem is él, szenved, szeret, lángol, lendül, hevül, harcol, nevet, gyermek is, bajnok is, ember is a gáton. Én benne eltemetett vágyaim hazajáró lobogását látom. De néha őt kísérti egy-egy álom: Mennybe törő és földbe temetett, álom, amelynek folytatása csak bennem, az én lelkemben lehet.

Egymás helyett






Mondd gondolsz-e még arra, hogy egyszer szerettél, hogy régen szerettél? Hogy min is vesztünk össze, ki emlékszik már, ami elmúlt tudjuk, visszasírni kár, de régi álmunk néha, mégis visszajár, egy percre visszajár. Elszorul a torkom, ha szembejössz velem, elárul az arcod, bár nem beszélsz te sem. A boldogságunk mellett, csendben elmegyünk. Mondd miért jó így nekünk?

Mondd, gondolsz-e még arra?


A szerelmet vagy érezzük, vagy nem, és nincs az az erő, ami ki tudná kényszeríteni. Színlelhetjük, hogy szeretünk. Megszokhatjuk a másikat. Egész életünket leélhetjük valakivel kölcsönös megértésben, barátságban, cinkosságban, családot alapíthatunk, szeretkezhetünk minden éjjel, (…) és mégis úgy érezzük, hogy van valami szánalmas üresség az egészben: valami fontos hiányzik.

A portobellói boszorkány