Összes idézet



Arra a délután négykor tapasztalható érzésre, hogy az ember még semmit sem csinált, találtak ki kifejezéseket, és így lett ennek az enyhe depressziónak a neve az, hogy NÉGYÜRESTÉR.

Forrás: A kétség lazaca


Arra gondolt, hogy megpróbálni úgy élni az életünket, ahogy elterveztük, olyan, mintha egy recepthez keresnénk hozzávalókat egy ABC-ben. Az ember fogja a bevásárlókocsit, aminek sosem akaródzik abba az irányba menni, amerre tolják, és a végén teljesen más dolgokat kell összevásárolnia. Mit tehet ilyenkor az ember? Mit tehet a recepttel?

Forrás: Jobbára ártalmatlan







A világ dolgai annyit érnek, amilyen mértékben az ember valóban felhasználhatja őket; akármennyit halmozunk is fel belőlük, hogy majdan másokra szálljon, mi csak annyit élvezünk, amennyit valóban felhasználhatunk, nem többet.



Minden, ami emberi, törékeny és esendő; ezért kell keresnünk olyanokat, akiket szerethetünk, s akik viszontszeretnek, mert ha a szeretet és a rokonszenv érzését elveszítjük, elvesztettünk mindent, ami az életben fontos lehet.


A valódi önbizalmat mindig csak olyan dologgal lehet elérni, amitől fél valaki. Mert az ilyen megmérettetéseknél (…) ott van a félelem is, hogy sikerül-e. De ha ezt valaki megteszi, akkor a félelmeit is legyőzi. A félelmeket legyőzni: ennél nagyobb megmérettetést én nem ismerek.

Forrás: A férfi című könyv


A fájdalom megléte fontos. Nem csak az öröm jelzi azt, hogy én élek, a fájdalom is ugyanezt jelenti. A megélt fájdalom csak egy érzés, ami tanít valamire. Semmi másról nem szól. És szükséges a fejlődéshez, mert általa teremtődik meg a megfelelő viszonyítási alap. Ebben a világban mind a nappalnak, mind az éjszakának megvan a maga helye, ideje, és a szerepe is; éppígy az örömnek és a fájdalomnak is.

Forrás: A nő című könyv



Ha az ördög úgy jár a földön, mint az ordító oroszlán, csak elvétve csábít maga után egy-egy vadat vagy vadászt. De ha divatosan öltözködik, kikenve-kifenve; ha torkig telt a bűnnel és az erénnyel egyaránt, s a pokol éppoly kevéssé érdekli, mint az üdvösség; akkor, teljék bár kedve akár abban, hogy vörös pántlikát osztogat, akár abban, hogy vörös tüzet gyújtogat, akkor veszedelmes csak igazán.