Politikával kapcsolatos idézetek

Politikával kapcsolatos idézetek gyűjteménye. Böngészd kedvedre az oldalakon található, politikáról szóló idézeteket és bölcs gondolatokat!




Ez ország társadalmának gyökeres nagy átalakuláson kellene átmennie, de nagyon sokaknak áll érdekükben, hogy ez az átalakulás meg ne történjék. Igazságossággal kellene szolgálni sok-sok elnyomottnak, nyomorgónak, de az igazságosságtól félnek a kiváltságosak. Hogy hát az átalakulást megakadályozzák: adnak a beugratható naivaknak vallásmaszlagot, hazafias maszlagot, erkölcs-maszlagot, s száll az ige főpapok székéből, főurak ajkáról: – Legyetek vallásosak és erkölcsösek. Tűrőké a mennyeknek országa. Védelmezzétek vallásotokat és hazátokat, mert istentelenek hada készül ellenük. Ne világosítsátok, ne oktassátok a népet, mert a szegény nép csak szerencsétlenebb lesz, ha olvasni és tudni fog. A prédikálók azonban ragyogó isteni jómódban élnek; milliókat nyernek, vesztenek esténként. Hazafias gondok nem bántják szíveiket. Futtatnak paripáikkal a gyepen. Amennyi ragyogó asszony, mind az ő számukra – öltözik. Nem imádkoznak, de nem is dolgoznak.

Forrás: A hétről (Nagyváradi Napló 1902. január 12.)





Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna. Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról. Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…

Részlet a szerző Menjünk vissza Ázsiába című írásából – Nagyváradi Napló 1902. 01. 31.


Reméljük, hogy újra eljön egy Európa, amely egységes, de mentes az ősi, klasszikus idők szolgaságától; egy olyan Európa, ahol mindenki büszkén mondhatja: “Én európai vagyok.” Reméljük, hogy eljön egy Európa, ahol minden ország polgárai ugyanúgy európainak vallják magukat, mint ahogy szülőföldjükhöz tartozónak, anélkül, hogy elvesztenék szülőhelyük iránt érzett szeretetüket és hűségüket. Reméljük, hogy bármerre járnak ezen a széles földön, amelynek nem szabunk határt az európai földrészen belül, igazán úgy érzik majd: “Itt otthon vagyok. Ennek az országnak is polgára vagyok.

We hope to reach again a Europe united but purged of the slavery of ancient, classical times, a Europe in which men will be proud to say, “I am a European”. We hope to see a Europe where men of every country will think as much of being a European as of belonging to their native land, and that without losing any of their love and loyalty of their birthplace. We hope wherever they go in this wide domain, to which we set no limits in the European Continent, they will truly feel “Here I am at home. I am a citizen of this country too”.

Amsterdam, 1948. május 9.


Ha vége ennek a háborúnak, a feladatok mérhetetlen sora vár reánk, el kell temetni a halottakat, el kell takarítani a romokat, kenyeret kell adni az éhezőknek, valamilyen államfélét kell építeni a cserepekből, amit a rablógyilkos horda, melynek nagy része megszökött már, ránk hagyott. De ez a kisebbik feladat. Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban; ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből, a “jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint “keresztény magyar ember” előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert “keresztény, magyar úri ember”, joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem “keresztény magyar”, vagy “úriember”, tartani a markát s a keresztény-magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a “jobboldaliság” igaz értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt harmincéves és ebben a szellemben, légkörben nevelkedik, reménytelen: talán megalkuszik, fogcsikorgatva, s mert önző és gyáva: bizonnyal hajlong majd az új rend előtt: de szíve mélyén örökké visszasírja a “jobboldali, keresztény, nemzeti” világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni és aladárkodni a nagyvállalatokban, képzettség és hozzáértés nélkül. S lehetett “előkelő közhivatalnok”-nak lenni és sérthetetlen, páncélinggel védett katonatisztnek; s mindezért nem adni semmit, csak becses létezés tényét. Ez a fajta sohasem változik meg. De amíg ezeknek szavuk van, vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet.

Napló 1943-44




Olyan társadalmat akarunk, amiben szabadon választhatunk és tévedhetünk, amiben szabadon lehetünk nagylelkűek és együttérzők. Ezt gondoljuk erkölcsös társadalomnak – nem azt, amikor az állam felelős mindenért, de senki nem felel az államért.

We want a society in which we are free to make choices, to make mistakes, to be generous and compassionate. That is what we mean by a moral society – not a society in which the State is responsible for everything, and no one is responsible for the State.



A hatalomtól mindannyian megszédülünk, mert ez az ősbűnünk. Senki sem mentes ettől. Nem csak a politikáról, hanem az egyszeri, hétköznapi életünkről beszélek. Mindig felül maradni, nem alákerülni, csak győzni, az igazamat a másik fölé helyezni: én, én, nekem, enyém! És ebben a “szédületben” az a muris, hogy aki benne van, nem tudja, hogy szédült. Mint a legtöbb őrültnek, nincs betegségtudata. Egyszerűen csak úgy érzi, hogy igaza van. Mindig.

Sorsról és életről