Idézetek a szerelemről

Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (…) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján – abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.

Fáj! Boldog lelkek tánca, 95. rész

Bármennyire is hangoztatod, hogy szerelemre vágysz, a lelked legmélyén rettegsz tőle, mert bizonytalanná teszi a jövődet. A boldogság valóban vonz téged, de csak a képzeletedben, mert csak ott mered megélni. Csak gyűröd magadba a szerelmes regényeket és filmeket, de szinte sosem mered annyira elengedni, kitárni magad, hogy megélhesd a szerelmet.

Amikor lefekszünk valakivel, megengedjük neki, hogy ne csak a testünkkel, hanem az egész személyiségünkkel egyesüljön. Ilyenkor az élet tiszta erői kommunikálnak egymással, tőlünk függetlenül – és akkor nem tudjuk elrejteni, hogy kik vagyunk. Nem számít, hogy milyen képünk van önmagunkról. Nem számítanak az álarcok, a kész válaszok, a tetszetős mentségek. A szexben nehéz becsapni a másikat – mert abban mindenki olyannak mutatkozik, amilyen valójában.

A szerelem gyorsan fellobbanhat, de az igaz szerelemnek időre van szüksége ahhoz, hogy erőssé és tartóssá váljon. A szerelem mindenekelőtt elkötelezettségről, odaadásról szól, és arról a hitről, hogy együtt sokkal többet elérhetünk, mint külön-külön. De valójában csak az idő dönti el, hogy az ember jó döntést hozott-e.

Az olyan asszony, aki még nem találta meg az igazi szerelmi partnert, olyan, mint egy hangszer, amelyen még sohasem játszott igazi művész.

A szerelmet azért dicsőítjük és azért rajongunk érte, mi férfiak, mert a szabadság felé vezető utat látjuk benne.

Nők a kalandban is szerelmet keresnek. A férfiak a szerelemben is kalandot.

Én szüllek meg magamnak, mert kívánlak és mert kívánlak, élvezem a vágyat, mely engem betölt; téged elereszt. Vágy nélkül még nem volt szerelmes senki. Vágy nélkül csak az Isten tud szeretni.

Nem váglak ketté…

Mint minden emberi lény, képes vagy szeretni. Hogy tanultad meg? Nem tanultad meg: hiszel benne. Hiszel benne, és szeretsz.

De mért is gondolok rá? Mért gyötrődöm?… hiszen még csak hírét sem hallom, még csak nem is izen. Hát ily hamar felejt, ily hamar felejthetett? Az még valószínűbb, hogy sohasem szeretett.

Forrás: részlet a De miért is gondolok rá?… című versből

Ha a bűnöd az, hogy mindhalálig szerettél, a büntetésed az lesz, hogy azután is az ő nevét kell kiáltanod.

Félek a haláltól, de nem akarom elszalasztani az életet. Félek a szerelemtől, mert olyan dolgok kapcsolódnak hozzá, amiket emberi ésszel nem lehet fölfogni: hatalmas a fénye, de az árnyéka megrémiszt.

Amíg nem mondod valakire, hogy Ő AZ! – addig nem is szereted igazán. És ha felmerül benned a gyanú: “Lehet, hogy mégsem Ő AZ? ” – azt jelenti, hogy már nem szereted.

Szeretetről, szerelemről, szeretkezésről

Amint azon kezdünk el gondolkodni, hogy szeretünk-e valakit, akár örökre le is mondhatunk róla.

A szerelem örök, emberfeletti és titokzatos erejével megszünteti a magányt, eloszlatja a távolságot két ember között, lebont mindenféle mesterséges választófalat, melyet társadalom, nevelés, vagyon, múlt, emlékek emeltek közénk. Mint aki életveszélyben körülnéz, és egy kezet keres, mely titkos szorítással üzeni, hogy van még részvét, van együttérzés, élnek még emberek valahol.

Az igazi