Radnóti Miklós idézetek

Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház.

Tétova óda

Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: ez volt a múlt, emez a vad jelen, – hordozd szívedben. Éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen.

Nem bírta hát…

Mikor láthatlak újra, nem tudom már, ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár, s szép, mint a fény és oly szép, mint az árnyék, s kihez vakon, némán is eltalálnék.

Levél a hitveshez

S kacsintok mégis én, mert tudom, minden hiába, nem vénülünk mi már, mert ügyetlen volt a bába, megnyomta egy kényeske helyen akkor fejünk s ez felment minket attól, hogy felnőttek legyünk s bár minden évvel munkád tudósi becse nő, én mégis így köszöntlek: szerbusz, te csecsemő!

Hiába lépdelsz egyre…

Én én vagyok magamnak, s neked én te vagyok. S te én vagy magadnak. Két külön hatalom. S ketten mi vagyunk. De csak ha vállalom.

Előhang egy monodrámához

Te tünde fény! futó reménység vagy te, forgó századoknak ritka éke: zengő szavakkal s egyre lelkesebben szóltam hozzád könnyüléptü béke!

Himnusz a békéről

Mellézuhantam, átfordult a teste s feszes volt már, mint húr, ha pattan. Tarkólövés. – Így végzed hát te is, – súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan. Halált virágzik most a türelem. – Der springt noch auf, – hangzott fölöttem. Sárral kevert vér száradt fülemen.

Razglednicák

Olyan vagy, mint egy suttogó faág, ha rámhajolsz, s rejtelmes ízű vagy, olyan vagy, mint a mák, s akár a folyton gyűrüző idő, oly izgató vagy, s olyan megnyugtató.

Hasonlatok