S helyet cserél bennünk a fájdalom; És folyni látom, majd ha már késő lesz, a megbánásnak könnyét arcodon. Mert amit én vesztettem, óriás, hozzá az ég adott erőt nekem. Én látok itt olyant, mit senki más; Csodákat mivel emlékezetem. A múltból fölmerül egy pillanat, mint óceánból elsüllyedt sziget; És látom újra ifjú arcodat, mikor még másért nem dobbant szíved.
Harminc év után